Egyik nap nagyon sok dolgom volt, és szanaszét volt a fejem, jó lett volna fél órát (vagy akár többet is) egyedül lenni, gondolkodni, rendbe tenni a dolgokat magamban és a fizikai környezetemben.
Ehhez képest a valóság az volt, hogy a kicsi nem akart elindulni itthonról, a nagyért menni kellett az oviba, figyelni kellett mindkettőre, mert egyszerre volt mondanivalójuk, nekem pedig annyira kellett volna a csend, hogy átgondoljam a dolgokat.
Akkor úgy döntöttem, hogy ha hazaérünk, most én kérem a hancúrozást, mert így nem jutunk egyről a kettőre. Szerencsére a lányom erre mindig vevő, így egy jó félóra-háromnegyedóra hancúrozás, birkózás, csikizés és sok-sok nevetés után már elszállt belőlem a feszültség. Teljesen jól voltam, nem éreztem szükségét az "elmenekülésnek", és békében telt a délután is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése